otthon ülünk de nem jövünk elő a hívó szóra. kicsit elegünk van mindenből és egy kicsit a szívünk is fáj valamiért. még mindig nem egyszerű, de már megszokjuk azt ami az elején is volt az elejétől fogva. a végét sosem látjuk, csak várunk arra hogy úgy legyen a legjobb ahogy akarjuk. közben meg élvezzük amit nem kéne és szenvedünk attól amitől nem kéne - az édes gondolatoktól és a pozitív élmények negativitásától az agyban. -.- alig várjuk hogy be legyünk zárva saját gondolataink börtönébe, de mivel ettől sem feltétlenül remélhetünk megnyugvást legszívesebben azonnal elmenekülnénk. amikor meg más miatt elvonódunk egyből némi féltékenységet érzünk hogy hé! a sajátjaimmal meg mi lesz? olyan ez tényleg ez a kurva megszokás, hogy már annyira megszoktad hogy őrült módon képes vagy ragaszkodni a kis semmirevaló gondjaidhoz amikkel igazából nem kerülsz előbbre az életben. de még hátrébb se. elolvasod a híreket aztán meg menekülsz. :X

u.i.: tényleg pszichológiára kéne mennem. o.O

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.