nahát. Grecsó Krisztián regényét olvasva olyan túlvilági könyvhangulat telepedett rám, hogy az ajtón belépve anyám egyből azt kérdezte, hogy mi bajom van.. :D egy számomra nehezen befogadható, kissé nyomasztó világ elevenedett meg a könyv lapjain, amelynek érzésétől szabadulni is igencsak nehezen tudok.. ritka az, hogy ENNYIRE megfogjon valami. olvasóként általában úgy érzem magam, mintha az adott könyvbe merülve valamiféle láthatatlan vízfelszín alá buknék, ahonnan csak a néhai felpillantások alkalmával jövök fel "levegőt venni", visszatérvén a valóság bűzébe. olyan mintha már most túl nagy súlyt cipelnék amiatt, amennyit eddig olvastam belőle, mégis kíváncsian várom mit tartogathat még ennek az igencsak vékonyka kötetnek a még hátra lévő közel háromszáz oldala. az is egy dolog, hogy akármilyen verseket vagy más írásokat olvasgatva nagyon könnyen átragad rám annak hangulata és stílusa. de -ahogy mondani szokás- könnyen jön, könnyen megy. nos, ennél a könyvnél nem így van. viszont pont fordítva. szóval ha rosszul alszom éjszaka, akkor csak magamra vethetek. :)

"Mindez nem valóságosan volt, csak úgy, ahogy Krisztus magokat szórt el, amik igazából nem voltak magok, de vagy ide, vagy oda estek, és vagy kikeltek, vagy nem." (Grecsó K.: Isten hozott)

u.i: ja meg azon se csodálkozzon senki, ha ezután őrült módon idézgetni kezdek tőle. van miért. :X