Ma délután nosztalgiáztam egy kicsit.. régi blogok emlékezete régi-új emberekkel és még régebbi emlékekkel. zseniális, hogy már akkor is pont olyan zagyvaságokat írtam, mint most. :D kihagyhatatlann.

"A sztornó.
A sztornó, az olyan, hogy ledobja az agyadról az ékszíjat, és csak bambulsz, és motyogsz az orrod alatt mint Lovasi, és nemtörődömség, lecsúszás, lecsúszás. Van kiút. Most fúj a szél éppen nagyon, és nincsen veszély csiga, meg satöbbi. Túl álmos volt a reggel, és túl álmos az este. Nem hiába, mingyáréjfél. Kicsit félvállról veszed a dolgokat, mintha ködben ülnél. És nem tudod pontosan hogy hol is van az a fránya ü betü. :l Sztornó."
(07.08.23.)

"Nem, a magány az olyankor van, mikor már meg akarok hülyülni egyedül. Most még csak egyedül vagyok. Mi lesz így? :S"
"Őőőőőőőőőő elkövetem a gondolatbűntt. Folyamatosan. Orwell regényében minden nap kinyírnának. Legalább nyolcszor."
(07.10.05.)

"Na most menni kell. Még ha Böbe most kivételesen a macskát szólongatja és nem engem, akkor is. :D"
(07.10.07.)

"A szabadság az, amikor ledöntöd a saját korlátaidat, amit mások miatt emeltél."(u.n)

"Sorra felszedegeted a földről a lepotyogott szavakat. Máskor csak lehajolsz és összeráncolt orral, gyanakvó tekintettel figyeled, nézegeted ami előtted hever, mint egy fura lassú bogarat. És amikor megmozdul megijedsz és hátrálsz picit, majd kineveted magad -de hisz ez csak egy kis árva szócska- és újra közelebb lépsz, de nem mered megérinteni csak a cipőd orrával piszkálgatod, vagy keresel egy jó hosszú és vastag ágat, hogy azzal pöccintsd arrébb - azért kell hosszú, hogy ezt messziről tedd és azért vastag, hogy ha mégis veszélyesnek ítéled azonnal agyonverhesd vele…Amiket felvettél már menet közben előveszed, forgatod nézegeted rendezgeted, olyan sorrendbe próbálod állítani ezeket, hogy talán más is megértse azt a megfoghatatlant meghatározhatatlant és talán elmondhatatlant, ami van. Otthon aztán kiborítod mindet az üres asztalra -ez aztán az igazi tologatás variálás, remek szórakozás …egy darabig- aztán mikor nem látod sehogy se kialakulni a rendet, a kívánt de még nem is ismert végeredményt, akkor csüggedten és morcosan félresöpröd az egészet. Csinálsz egy forró kakaót és sértődötten járkálsz fel-alá, téblábolsz az asztal körül, a kis buta szavaid mint ázott kavicsok hevernek kiterítve, összekeverve, és akkor a nagy kuszaságban egyszer egy futó odavetett pillantással meglátod azt, amit tulajdonképpen kerestél, de elmondani nem tudtad, ám egyetlen jel leírja mindazt, ami a fejedben kavarog. Mit kavarog? Kitölti azt! Megvidulva teszed le a bögrét, pedig a legutolsó, a legjobb korty még ott van az alján,de ekkor már az nem is érdekel. Újra az asztalhoz lépsz, és most már csak a jelet rakod ki. Igen, ez az, ezt mindenki érteni fogja. Megkeresed a ragasztót és gyorsan felragasztod mindezt a falra, pont az ajtóval szemben, hogy mikor hazaér és belép pont lássa…és ezentúl mindenki más is.

Tudják."(ismeretlen)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.