És megint ott ülsz, és látod, ahogy jön a nap végén fáradtan, gyűrött arccal, és felakasztja a kabátját. mind a népmesékben. fáradt arccal felakasztja a kabátját a mögöttem lévő szögre az ajtó mellé a nap végén, innen látom a ráncait. és ez olyan megnyugvásféleséget ébreszt. de most megint ott ülsz, a szeretet hiába humorheroldkodik, túl sok szomorú filmet néztem máma.-.- (Carrie; 21 gramm.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.