Érdekes, hogy az ember lénye mennyire hozzá tud szokni ahhoz, hogy a szeretetre méltó emberkéi ölelgessék, és nyomorgassák, és biztatóan simizzék a fejét is akár, ittottmindenütt ahol csak megjelenik. és csak adnám vissza ugyanezt akinek nem szoktam annak is, na ezazigazánelrettentő. :) árjúárjú, haladunk a fény felé mint a tökinda, elvégre tökszezon van vagymiaszösz. :X a szeretet nyomán azon gondolkozom a minap, hogy ki az akitől mit tanulhatok, és ki az aki tőlem bármitis? :O

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.