Ugyanakkorákat lépünk. bár távol egymástól, s ő néha szökdécsel kicsit, vagy én sietek lassabban alkalmanként, de ugyanakkorákat lépünk. néha siettetnének. őt is, engem is. igaz, nem látom hogy mikor hová lép, ő talán sejti az enyémet -érzékeny ám, mint az a vékony ág, amely finoman meghajlik a cinke grammnyi súlya alatt- de engem ugyanúgy nem lát ő sem. törékenység, ugyanarra visz az utunk.. már alig várom hogy újra összekapcsolódjon, hogy a végtelen rétegei alatt újra sétára hívjon a kezemet fogva. :) az élet sodrástól függetlenül egységben vagyunk mindörökké.♥

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.