"úgy látszik hiába hirdetem hogy az egyedüllét milyen jó, a végén mégis bele fogok pusztulni. a saját makacsságomba, hogy azért se mondok senkinek semmit. pedig tudom hogy szeretnek. akármit gondolok róluk, és akármivel idegesítem fel őket, akkor is szeretnek. és hihetetlen jó érzés volt tegnap, hogy mégis mellettem állnak, akármi van. pedig hajlamos vagyok mindenkiről azt feltételezni, hogy mindig csak a fejemet mosnák, hogy miért csinálok ésszerűtlen dolgokat. és e helyett képesek mellém állni. én meg sokszor csak úgy eldobnám őket. mert azt hiszem hogy rosszat akarnak, miközben nem. és közben meg olyanokba kapaszkodnék, akik tényleg meg sem érdemlik. újabb kérdés. -.-"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.