leírtaD a gondolataim szépen. :) igaz hogy már nem most, mindig késésben vagyok. :X

Amikor még
sokkal kisebb voltál,
mint most vagy,
és ott ültél a csücsökben
bújva,
az oly furcsa volt nekem.
Egy másik éned, amit
nem ismerhettem sosem.
Naphoz Holddal
fejkendős lány, kit
Anyámnak nevezhetek.
A mindenség anyja,
kicsiny lény,
törékeny szellő-szerű
fogantatás..
Rád nézek újra, újra,
szívem facsarodás közben
melegszik, ahogy
gondolatim ontom,
ontnám néked,
ha lennél mondjuk szikla,
mely szilárdan áll
a hegyormon, s a
szél borzolja..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.