Zseniális. Amikor lyukban ülsz minden olyan szépnek tűnik, de csak ideig-óráig, nem olyan sokáig mint valójában. Mikor lyukban ülsz, sokkal inkább elragadnak a hangulatok, hagyod magad elragadtatni, beleveszni, mert mindenhol jobb mint a saját gondolataid közt. Mikor lyukban ülsz, gödörben vagy. Durcás vagy hogy neked senki sem kell, közben meg mindenki hiányzik, oda fordulnál ahová normál esetben önszántadból mégsem mennél. Ez önzéss. Mindig csak ezt ismételgeted, hirtelen más dolgok lesznek fontosak. Olyan jelentéktelenek. Pedig nem, olyankor kicsit másként látod a világot, csak mire legközelebb bele kerülsz már nem is emlékszel hogy milyen volt. Nyilván kicsit más attól hogy a körök még ugyanazok. Aztán amikor végre kimászol, és csak állsz a gödör szélén lefelé pislogva, összegeznél. A saját hibáidból mégsem tanulsz, ahhoz lusta vagy. Büszkeség, balítélet. Örülsz hogy minden a régi, a hibáidat elnézem, nemérdekel. Persze mindig nyersz valamit. És fejted a vasat Türingiában. Ez most hosszú volt. :X

u.i.: most akkor elég legyen. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.