Most akkor gondolkodjunk el azon, hogy mikor mondhatja azt az ember -jelen esetben lánya-, hogy rendben van. de úgy IGAZÁN rendben. hogy ez most mi? fogjuk a sörre, vagy fogjuk a töménytelen mennyiségű szeretetre amit kapok, vagy fogjuk a közelgő menyegzőre, vagy fogjuk az őszinte emberi kapcsolatokra, a szavakra, vagy miegymásra? még bele sem gondoltam igazán. ma jutott eszembe az is, hogy bizonyos dolgokat félek megélni, mert néha nem érzem a határt a "nem adhatom ki magam ennyire" és a "nem érdekel" között. szóval nem tudom, pont ezt magyaráztam ma M.-nek is, hogy eddig úgy éltem hogy meg akartam felelni mindenkinek, akár önmagam bizonyos (nagy)mértékű feladásával is. és hogy azt veszem észre, hogy egyre inkább nem érdekelnek. csak az a pár ember. vagy néha még ők sem, ennyire nem lehetek önző, pedig az vagyok. hogy hol a határ? hát van egy pár vonal amit szeretnék látni bizonyos dolgokban, de lehet hogy ahhoz még nem tapasztaltam eleget. sőt, biztos. ennek tudatában pedig annyira furcsállom amikor mégis azt kapom másoktól, hogy mennyit segítettem nekik. akaratlanul. miközben én magam is segítségre szorulok. ezzel mindnyájan így vagyunk, nem? a borsó meg a héja is. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.