"I feed the pidgeons, sometimes speak the sparrows too.."

Repülünk mint egy buborék, egészen addig, amíg szét nem pukkadunk. vagy nekünk nem jön egy madár.. aztán várjuk, újra várjuk hogy a buborékfújó ember jöjjön, s mi újra repülhessünk egészen addig, amíg csak úgy magunktól szét nem pukkadunk, vagy amíg nekünk nem jön egy madár.. aztán elgondolkodunk, hogy akarunk-e újra repülni? hogy miért végződik mindig így? és hogy miért élvezzük annyira minden alkalommal? arról, hogy hogyan lehetne másképp, csak kevesen tudnak. majd a buborékfújó ember megmondja, mi pedig egészen addig csak kucorgunk a köztes létben, és fejcsóválva nézzük a többi buborékot, akik éppen repülnek, akik éppen szétpukkadnak csak úgy maguktól, és sikítunk ha közbejön egy-egy madár.. igaz, hogy senki sem hallja ahogy sikítunk, de hát a buborékfújó ember úgyis elintéz majd mindent.. :)

...őrült vagyok tudom, őrült egy hét volt eddig. :) a szeretet azt mondta, hogy okosabb vagyok mint ő, csak azt felejtettem el megkérdezni tőle hogy miért, de mire megkérdezném már úgyis el fogja felejteni az egészet.. vakarombőrömsajgósebeim. :X 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.