amikor csak gyűrögeted magadban a gondolatot, mint valami sokszor előhúzott, majd minduntalan hanyagul zsebre vágott papírfecnit, és vigyázol hogy el ne vesszen mert fontos, ha nincs meg, akkor elveszik, a gondolat is elveszik és nem is emlékszel rá, pont ezért kell újra és újra elolvasnod. és tudod hogy fontos, mert szereted, mert jól sikerült és jó érzés rágondolni, de ha nincsen fecni akkor nem lesz meg többé a gondolat sem, marad helyette az űr. vagy hamarosan lesz másik amivel kitöltöd, mégis arra az egyre vágysz ami elveszett, elégedetlen vagy hogy főhetsz a saját hülyeséged miatt ugyebár. mert már annyira meggyűrted hogy elszakadt és inkább kidobtad, pedig tudod hogy fontos volt, a legjobb gondolatok egészen rongyosak már...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.